Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hol lakozik az emberben a lelkiismeret. A neve szerint a lélekben kell otthon lennie.

Orvosi, klinikai vizsgálatok és tapasztalatok alapján ma már megállapítható, hogy az emberben lakozó lélek súlya, ami a halál beálltakor eltávozik ebből a földi porhüvelyből, mindössze 21 gramm.

Vagyis jó esetben mindannyiunkban lakozik 21 grammnyi lelkiismeret.

Mire is elegendő ez a teljes súlyunkhoz mérve elenyésző mennyiség? Talán, jobb, ha nem a mennyiség, hanem a minőség oldaláról közelítünk

 Van-e minősége a lelkiismeretnek, s egyáltalán miben is rejlik annak természete? Azt gondolnánk, hogy ez csak filozófiai felvetés, de korántsem. A mi hétköznapi életünk szerves tartozéka, s döntéseink eredője…

Az én véleményem szerint a lelkiismeretünk velünk együtt él, s növekedik a születésünktől, öntudatra ébredésünktől fogva. Ami azt is jelenti, hogy velünk együtt fejlődik, s ugyanúgy törődésre és gondozásra, edzésre szorul, mint a testünk.

Hogyan érzékeljük, miként hallhatjuk a hangját?

Mindannyian ismerünk sok-sok példát, helyzetet az életünkből, amikor valamiféle megmagyarázhatatlan furcsa belső nyugtalanság szorongatta a szívünket, valami nem volt a helyén, s nem hagyott bennünket megnyugodni. Nos, ez számomra minden esetben a lelkiismeret üzenete volt, hogy valamit nem jól tettem, valahol eltévedtem. Ilyenkor megpróbáltam visszatalálni…

Lelkiismereti kérdés? Meddig terjed a lelkiismeret hatóköre? Mely dolgok tartozhatnak a lelkiismeretünkre: a mi privát szféránk kérdései, vagy netán a közösségünk, a társadalmi környezetünk, a nemzetünk ügyei is. Hol kezdődik a magánügy és hol a közügy. Megválaszolandó kérdések…

 Vannak emberek, akiknek életében - társadalmi státuszukból eredően -  nehéz a határt megvonni…  Amikor valaki Isten, vagy az emberek kegyelméből és akaratából olyan helyzetbe kerül, hogy döntései már nem csak a saját személyes életterét befolyásolják, nem csak a saját lelkiismereti kérdéseiben dönt, fel kell vállalnia a közösség lelkiismeretének felelősségét is.

Vajon a sorsunkról döntő, s mindenhatónak tűnő vezetőink tudatában vannak-e ennek, fel vannak- e készülve, vértezve erre a felelősségre, egyáltalán fontosnak tartják-e, hogy az egész közösség, netán a nemzet nevében is felelősen döntsenek.

A kérdéseim sora végtelen, a válasz a jövő titka, a reményem, hogy legalább törekszenek erre.

Csak 21 grammnyi lelkiismeret, amit megválasztott és választandó nagyhatalmú vezetőinktől remélnék, remélek…