2016. nov 20.

Félelem és gyűlölet nélkül

írta: civilhang
Félelem és gyűlölet nélkül

Belefáradtam a közbeszédet és kommunikációt egyre inkább eluraló gyűlöletbeszédbe, és a félelem légkörét gerjesztő kommunikációba!

Pontosan ez az, ami megbénít és csírájában öl ki belőlünk minden emberit, minden egységre és kölcsönös szeretetre irányuló indíttatást, kezdeményezést…

Döbbenettel és mély fájdalommal olvasom a netes fórumokon is több barátom, és a hajdani nehéz időkben „harcostársam”  kommentjeit, megnyilvánulásait, amelyek a kirekesztés és a más véleményen lévőkkel szembeni félelem, majdhogynem gyűlölet jegyében fogannak.

Azt kérdezem, hogyan juthattunk idáig? Mi lesz velünk, ha már egymástól is félünk, egymást is gyűlöljük? Ki, vagy mi juttatott bennünket idáig? Milyen ördögi bábjáték figurái lettünk?

Miért hagyjuk, hogy feleméssze a bennünk elő szeretetre és megértésre törekvő „isteni arcmást” a múló idők hatalmi mámorban szenvedő vagy arra törekvő ereje! (Ebben sajnos a mai politikai paletta egésze - tisztelet az egyedi kivételeknek - benne van.)

Én úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó sem félni, sem gyűlölni senkit, azért mert aktuális, mindennapi kérdésekben más véleményen van, s remélem, hogy engem sem köveznek meg azért, ha merészkedem elmondani, mit is gondolok mindarról, ami velünk és körülöttünk történik…

Azt is gondolom azonban, hogy többet kellene beszélnünk a tényekről, arról ami velünk történik, a mindennapjainkról, s azokról a kihívásokról, helyzetekről, amelyekre egyenként és közösségként is választ kell adnunk.

Bár életem utóbbi 25 évében a médiában dolgoztam, most azt is mondom, hogy nem látok ma egyetlen olyan médiaorgánumot sem, aminek feltétel nélkül hihetnék. Tapasztalom azonban az ilyen-olyan propaganda befolyásoló hatalmát a közvetlen környezetemben is.

Kérlek benneteket, kedves barátaim, ismerőseim, akik méltattok arra, hogy elolvassátok soraimat, ne vegyük készpénznek mindazt, amit ki tudja kik, és milyen érdekeltségből a fejünkbe sulykolnak...

Kérdezzük meg egymást, és járjunk utána amennyire lehet a dolgoknak...

Legfőképpen próbáljuk meg száműzni a lelkünkből, a gondolatainkból a félelmet és a gyűlöletet!

Illusztráció: Claudia Tremblay festménye

 (F. Magda)

 

 

 

Szólj hozzá

közösség megértés gyűlöletbeszéd nyitottság